Nordic walking park

A Mátra Jövője Turisztikai Egyesület 2008 tavaszán döntött a nordic walking mátrai meghonosításáról, illetve nordic walking park kialakításáról. Első ütemben 2008 május elején mátrai nordic walking napot rendeztünk, nem várt sikerrel. Időközben pályázatot nyújtottunk be az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Célelőirányzatára. A sikeres pályázat tette lehetővé, hogy a Mátrai nodic walking park első lépéseként kialakítsuk Felső-mátrai és a Mátrafüredi nordic walking parkot. Ennek keretében két kiindulópontból indulnak útvonalak, Galyatetőről illetve a Síparkból. Jelenleg így összesen kilenc túra közül választhatnak a túrázni vágyók. A kiindulópontokon úgynevezett starttáblák láthatók, ezeken a túrák útvonala, a bemelegítés szabályai, a helyes bothasználat mellett az útvonal által érintett nevezetességek, természeti látnivalók olvashatók. A túrák minden esetben jelzett turistautakon haladnak, ezáltal nem terheljük feleslegesen a környezetet. A jelzések mellett felfestésre kerültek a nordic walking túrák számai, segítve a nordicosokat. Az útvonalak több pontján úgynevezett pulzusmérő táblákat helyeztünk ki.

Mátrafüredi nordic walking park

Felső-mátrai nordic walking park